Jézus keresztsége: 1. Jézus megkeresztelkedése Jánosnál a Jordánban, →Jézus megalázkodásának része, mellyel a Megváltó közösséget vállalt a bűnös, a keresztség megtisztító erejére rászoruló emberrel. - A szinoptikusok a tört. eseményt mondják el (Mk 1,9; Mt 3,13-17; Lk 3,21), Jn 1,32 és az ApCsel 10,38 is utal rá. A →keresztség a szokásos alámerítés volt és a bűnbánat jele. Az ősegyh-ban egyesek éppen emiatt fogadták értetlenül. A héberek szerinti apokrif evang-ban pl. Jézus megkérdezte: „Mit vétettem, hogy menjek és keresztelkedjem meg Jánosnál?” Ezért a kánoni evang-ok nem mulasztják el, hogy közöljék János nyilatkozatát ~ felsőbbrendűségéről. A 4. evang. teszi ezt a legerősebben, hiszen a kv. hátterében ott volt az a vita, amely Ker. János késői tanítványai és az Egyh. tagjai között az 1. sz. végén folyt. A Jordánban való megkeresztelkedés egészen beletartozik Jézus küldetésébe. Az ósz-i jövendölések szerint ő Jahve szolgája (Iz 53-54), aki magára veszi népe bűneit és engesztelést nyújt. ~nek fő célja azonban az, hogy Jánosnak alkalmat adjon a Jézus melletti tanúskodásra. ~nek 3 termfölötti eleme van: az ég megnyílása ósz-i kifejezés Isten közvetlen beavatkozásának jelzésére (vö. Iz 64,1), a Szentlélek megjelenése galamb képében annak igazolására, hogy a Messiás a Szentlélek teljességét hordozza (Iz 11,2), és végül az égből jövő hang, amely szintén utalás a Zsolt 2,7-re: „Fiam vagy te...” és Iz 42,1-re: „Szolgám vagy, akiben kedvem telik”. Az eredeti formulát bizonyára Márk és Lukács közli: „Te vagy az én szeretett Fiam!” A galamb mint a Szentlélek jelképe az ÓSz-ben nem található, de a késői zsidó irod-ban igen, mint ahogy egyes ránk maradt Targumok bizonyítják. Mindenesetre az evang-ok jelzik, hogy Jézus, legalábbis nyilvános tanításának kezdetétől, tudatában volt istenfiúságának, s erről egész működésével bizonyságot tett. Ezért nevezi Istent következetesen atyjának (Abba), s emberi viselkedése, engedelmessége nem más, mint válasz az Atya szeretetére. Az ősegyh. a jelenetben valóban epifániát, kinyilatkoztatást látott, de az evang. elb-ek már arra a teljességre is rámutatnak, ami benne van a Jézus által rendelt keresztségben. Ezért hozzák a szentháromsági formulát: az Atya szól a Fiúhoz, aki fölött a Szentlélek lebeg. Jézus azért keresztelhet Szentlélekkel, mert ő a Fiú, aki az Atyától minden hatalmat és kiváltságot megkapott. ~ az egyhműv-nek is kifejező témája maradt. - Az ÓSz minden előképe beteljesedett Jézusban, aki nyilvános működését azután kezdte meg, hogy Ker. Szt Jánosnál megkeresztelkedett a Jordánban (vö. Mt 3,13). Önként vette föl Jánostól a bűnösöknek szóló keresztséget. E cselekményben Jézus „önkiüresítése” (Fil 2,7) mutatkozott meg. A Lélek, aki az első teremtéskor ott lebegett a vizek fölött, leszállt Krisztusra, hogy az új teremtésre utaljon, és az Atya Jézust a maga „szeretett Fiának” mondja (Mt 3,16-17). -

2. A megváltó kereszthalál, mely minden ember számára megnyitotta a keresztség forrásait. Jézus már korábban úgy beszélt szenvedéséről, melyet Jeruzsálemben kellett elszenvednie, mint „keresztségről”, amellyel „meg kell keresztelkednie” (Mk 10,38). A vér és a víz, ami a megfeszített Jézus átszúrt oldalából folyt ki (Jn 19,34), a keresztség és az Eucharisztia, az új élet szentségeinek jele (vö. 1Jn 5,6-8). Ezáltal lehetséges „vízből és Szentlélekből születni”, hogy belépjünk Isten országába (Jn 3,5). -

3. Ikgr. A legkorábbi ábrázolás a Callistus-katakomba Lucina-sírboltjában van (2. sz. első fele): a Szentlélek galambját fény koszorúzza. Az első ábrázolásokon Jézus kir. gyermekként látható. A ~ témát gyakran kapcsolták a →Jó Pásztorhoz, a lélekmentőhöz (Róma, Via Salaria, szarkofág, 270 k.), ill. Mózes vízfakasztásához (Arles, Anasztaszisz-szarkofág, 4. sz.). Az 5. sz-tól a Jordánt ókori vízistenségek mintájára megszemélyesítve ábrázolták (verdeni elefántcsont ládikó, London, 5. sz. eleje; Ravenna, ariánus baptisztérium). A ravennai baptisztériumban jelent meg Krisztus először mint ifjú. K-en kezdettől fogva így ábrázolták ~t, s a galamb mellett gyakran Isten keze is látható. 2-4 angyal is szerepel a képen: tartják Krisztus ruháit. A festő hangsúlyozza, hogy Jézus nem Ker. Jánostól vette a Szentlelket, hanem az az Atya kezéből szállt le Jézusra; kifejezetten bizánci vonás, hogy két angyal segédkezik, akik a ruhákat tartják, s Jánossal együtt tanúként vannak jelen a megkeresztelkedésnél (mint a keresztelésnél egyébként a keresztszülők). A bizánci ter-en ált-sá vált a születés barlangjához hasonló ~-barlangelképzelés. Krisztus teljesen elmerül a vízben, a barlangot sötét, rendszerint kék háttér jelzi (or. és bizánci ikonok). A Jordánt kisalakú öregember személyesíti meg. A zarándokbeszámolók alapján gyakran megjelenik a képen a kőoszlop a vaskereszttel, mellyel ~nek a helyét jelölték a Jordán partján. A kora kk-ban a Ny-i ~-képek a tájábrázolást mellőzték. A galamb gyakran kis olajos edényt hoz a csőrében. A 12. sz. végétől Isten keze helyett az Atya képe jelenik meg. A 14. sz-tól, mivel a keresztség rítusában az alámerítés már nem szerepelt, megváltozott ~nek ábrázolása is: az imádságba merült, álló Krisztus fejére János egy kagylóból önti a vizet (Piero della Francesca, London, 1470). Az újkori műv. új motívumot nem hozott, csak a tájábrázolás vált részletesebbé (Tintoretto, Madrid, Prado, 1580). -

4. Az 1930-as években még élő népszokásban ~ emlékére az orsz. K-i és D-i szélein ünnepi ruhában, templomi zászlókkal, imádkozva és alkalmi énekeket zengve a patakhoz vonultak, az előénekes és imádkozó szerepét valamely öreg ember v. asszony látta el. Néhol a beteg, különösen a keléses, megfürdött a patak vizében, másutt hazavitték testi-lelki tisztulásra a vizet. **

MN IV:270. - Kirschbaum IV:247. - Sachs 1980:329. - KEK 1225.